A cserfa

Csertölgy (Quercus cerris)

„Vénülő, sokat szenvedett Cser-testvérek között ballagok,
Sújtotta őket háború, villám, nem egyszer,
többször oly fiatalon.
Nem perelnek a rákosi fatolvajjal, de vigaszt adnak a szellő-lelkű Nyírnek.
Ők az én testvéreim, meg a keményfájú, rövid életű Akácok, utamon ők kísérnek!”
(Vándor J.: Szárhalmi hangulatok)

Kereskedelmi elnevezések:
Zerreiche, Türkische-eiche (német); Turkey oak (angol); Cerre (francia); Cerro (olasz).

Elterjedése:
Szubmediterrán, kelet-mediterrán fafaj. Így Délkelet-Európában, Közép-Európa délebbi részén (Brno-Zólyom-Máramarossziget vonaltól délre) és Kisázsiában őshonos.
Hazánkban a legelterjedtebb fafajok közé tartozik, mivel a cseresek összes területe: 176 ezer ha (11,4%). Különösen kedveli a dél- és a nyugat-dunántúli dombokat, hegyeket (500 m magasságig), valamint az Északi-középhegységet (a Zemplénből hiányzik). Területaránya az utóbbi két-három évtizedben jelentősen csökkent. A cser melegkedvelő, így főleg a déli oldalakon jelenik meg. Az erős, tartós hideget és a késői fagyokat nem bírja. Ezzel szemben a szárazságot jól tűri és megél a sekély váztalajon, a silány kavicson, agyagon is. Erősen fényigényes, jól sarjadzik és fiatalon gyorsan nő. A csertölgynek több változata ismert, ezek közül a legelterjedtebbek a „Quercus cerris var. cerris” és a „var. Austriaca”. Az „austriaca” változat jobb alaki és műszaki tulajdonságokkal tűnik ki.

Morfológiai jellemzők

Élőfa, törzsforma:

A cser kedvező termőhelyen a 25-30 m magasságot is eléri, 12-15 m hosszú, ágtiszta törzsszakasszal. A törzsek átmérői 0,3-05 m között változnak. Általában nem érnek el olyan óriási méreteket, mint a kocsányos tölgyek, de pl. a Somogy megyei Kálmáncsán, Homokszentgyör-gyon több 1,5-1,7 m átmérőjű 27-30 m magas egyed található. A cserek általában rövidebb életűek: 60-80 éves korukban gyakran megbetegednek, a növekedésük erősen lelassul, így a fakitermeléseket ezen időszakra tervezik. Előfordulnak azonban 200-250 éves egyedek is (pl. Felsőtárkányon).
A cser zárt állományban többnyíreegyenes, hengeres törzset fejleszt. Már külsőleg is jól megfigyelhetők az igen gyakori hosszanti fagylécek. Kérge rendkívül durva, szürkésfekete színű. Jellegzetes hosszanti ormokkal, kéregcserepekkel. A kéregvastagság a kortól függően 1-10 cm (15-25%).
A fatest színe, makroszkópos jellemzői:
A nemes tölgyektől eltérően a csertölgy igen széles világosszürke (esetleg sárgás) szíjáccsal rendelkezik. Ez élesen elkülönül a sötét vörösesbarnás geszttől. Tartós (6-8 hónapos) külső tárolás esetén a hengeresfa bütüje jellegzetes szennyesszürke lesz. A csernél rendkívül gyakori a barnásvörös álgeszt. Innen ered, hogy a gyakorlatban (fakereskedelemben) megkülönböztetnek vörös és fehér csert. (A vörös cser alatt az egészségesen álgesztes cser értendő).
A csernél a bélkörüli „juvenilis fa” általában 20 évgyűrűt foglal magába. Az évgyűrűk szélessége rendkívül inhomogén (20-25 éves korig viszonylag erőteljes a vastagsági növekedés, szélesek az évgyűrűk). A cser tipikus gyűrűslíkacsú fafaj: a korai paszta nagyméretű edényei („likacsai”) több sorosak, szabad szemmel is jól lathatók. A széles bélsugarak a sugármetszeten feltűnő „tükrök”, a húrmetszeten orsó alakú barna foltok formájában figyelhetők meg.
A frissen vágott csertölgy gesztjének savanykás szaga van.

Makroszkopikus jellemzők

A korai paszta nagy átmérőjű edényei 2-3 sorban helyezkednek el. A késői pasztákban a szűkebb edények „lángnyelvszerű” nyúlványokat alkotnak. Gyakori a tilliszekkel való eltömődés.
A csertölgyben viszonylag nagy mennyiségű (20 %) vékonyfalú hosszparenchima található rendezetlenül elszórtan (apot-racheálísan).
A parenchimatikus sejtekből felépülő bélsugarak két nagyságban fordulnak elő:
– a nagyméretűek 0,1-0,6 mm szélesek és 2-16 mm magasak;
– a kisméretűek egy sejtsor szélességűék (15-20 μm} és 0,1-0,6 mm magasak.
A bélsugarak mennyisége: 15-20%. Előfordulhatnak bennük kristályos és mézgaszerű anyagok.
A fatest alapállományát a libriform rostok és a rosttracheidák (együttesen: farostok) adják.
A mikroszkopikus sajátosságok közül kiemeljük a vékonyfalú, fizikailag és biológiailag egyaránt instabil parenchimatikus sejtek (hosszparenchimák, bélsugarak) nagy mennyiségét (35-40%). Szöveti szempontból ezek szolgálnak alapul a repedéseknek, korhadásoknak, álgesztesedésnek, fagylécesedésnek.

A cser sajátos fahibái, károsodásai

A csernek három alapvető fahibája van: a fagyléc, az álgesztesedés és a gyűrűs repedések. E fahibák miatt korábban a cserből csak tűzifát választékoltak.
A Kárpát-medence a csertölgy természetes elterjedésének az északi zónájában van. Ezzel állhat összefüggésben az a tény, hogy a hazai fajok közül a cser a leghajlamosabb a fagyrepedésre! A szélsőséges hidegek hatására a fatest a bélsugarak mentén felreped. A kialakuló hegszövetek ellenére a repedés többször is megismétlődhet. Így alakul ki a sajátos ormójával, a törzs hossztengelyével párhuzamosan futó, több méter hosszúságot is elérő fagyléc. A fagyrepedések mentén fertőzési kapu nyílik a különböző gombák számárá is.
A csernél rendkívül gyakori az álgesztesedés. Ez a külső mechanikai sérülésekkel és a termőhellyel is kapcsolatban áll. Az egészséges vörösbarna álgeszt (vörös cser) elsősorban csak esztétikai elváltozást jelent. Az ilyen faanyag még jól felhasználható. A beteg csillagos álgeszt jelenléte azonban már kizárja az igényes ipari felhasználás (pl. bútorgyártás) lehetőségét.
Az inhomogén évgyűrűszerkezettel és az ehhez kapcsolódó sűrűségi, szilárdsági változásokkal áll összefüggésben a gyűrűsrepedések kialakulása. Az ilyen faanyagból már fűrészipari rönk nem választékolható.
A cser nagyszámú gombakárosítókkal rendelkezik. Az élőfában károsító gombák közül kiemeljük a fehérkorhadást okozó kétalakú csertaplót (Xanthochrous niduspici, Pilat), a nemes tölgytaplót (Xanthochrous, cuticularis, Pilat), a fehér csertaplót (Leptoporus irpex, Schulz) stb. A rönktereken, rakodókon tárolt faanyagnál különösen a szíjács van kitéve nagyszámú gombakárosítónak. Elsősorban ezzel áll összefüggésben, hogy a cser nem javasolható kültéri felhasználásra.
Már az élő, legyengült fáknál is megfigyelhető a különböző cincérek, szúk, díszbogarak, farontó lepkék károsítása. A rönktereken, sőt a különböző faszerkezeteken is előfordulhatnak a szarvas szúk (Xyleborus fajok) és a fafúró bogarak (Hylocoetus dermestoides) rágásai. A cserparkettánál és más belsőtéri termékeknél is károsítanak a szíjácsbogarak (Lyctus lineáris) és különböző kopogó bogarak (Anobium, Xestobium fajok).
A cser fahibáival kapcsolatban meg kell még említenünk, hogy csereseink jelentős része gyenge minőségű, így a kitermelt hengeres fára gyakran jellemző a sík-és térgörbeség, a sudarlósság és a göcsösség is.

Műszaki tulajdonságok

A cser nagyszámú fahibáinak, kedvezőtlen alaki tulajdonságainak tudható be a rendkívül alacsony rönkkihozatal (13-15%).
A hibamentes cserfa műszaki tulajdonságai (fizikai, mechanikai, kémiai jellemzői) közel állnak a nemes tölgyekéhez.

Fizikai jellemzők:

Sűrűség:
– légszáraz (u = 12%) : 720-810 kg/m3
– élőnedves: 1000-1100 kg/m3.
Tehát a cser sűrűsége kismértékben meghaladja a nemes tölgyekét.

Zsugorodás:
– húrirányban: 8,5-9,8 %
– sugárirányban: 4,4-4,9 %.
A zsugorodási anizotrópia és a jellemzők nagysága arra utal, hogy a cser száradáskor hajlamos a vetemedésre és a repedésekre.

A cser viszonylag magas fűtőértéke miatt egyik legértékesebb tűzifánk.
Megjegyezzük, hogy az egészséges álgesztű un. „vörös cser” fája az erős gesztesedés, tiliszesedés miatt valamivel sűrűbb az egészséges „fehér cser”-énél.
A nagy lignin és a kisebb cellulóz tartalom miatt a cser mint keverék fafaj jöhet számításba a cellulózgyártásnál. A nagy hemicellulóz (pentozan) tartalom előnyössé teszi a furfurolgyártásra. A cser viszonylag magas PH-értéke arra utal, hogy kevéssé savas (kicsi a csersav tartalma).

Tartósság

A cser a „nem tartós” fafajok csoportjába tartozik. Ez összefügg nagy szíjácsarányával, alacsony csersav tartalmával.
Tartósságát
– szabadban 5-10,
– víz alatt kb. 500,
– szárazon (épületben) kb. 500 évre lehet becsülni.
Változó klimatikus (nedvességi) határok mellett a cser fája nem tartós, így javasolható a belsőtéri, esetleg mélyépítési (pl. bentmaradó zsaluzat) felhasználásra.
A műszaki tulajdonságok szempontjából tehát a cser elsősorban a tartósság tekintetében marad el a nemes tölgyektől.

A csertölgy erdei választékai

A korábbi évtizedben a cserből kimondottan csak tűzifát választékoltak. A magas fűtőértékű cser ma is az egyik legkeresettebb tűzifa, de ma már törekednek a cserből a legkülönbözőbb termékek előállítására.

Megmunkálási sajátosságok

A cser mechanikai megmunkálása (fűrészelése, gyalulása, marása, hasítása) a mai korszerű technikával nem okoz nehézséget. Furnérhámozáskor, kezeléskor szükséges az előzetes gőzölés. Szegezés-kor, csavarozáskor hajlamos a repedésre. Az előfúrás nélkülözhetetlen.
A csert a nemes tölgyekhez hasonlóan rendkívül lassan, kíméletesen kell szárítani. A vastag bélsugarak és a korai paszta mentén könnyen reped. Zsugorodási jellemzőivel összefüggésben hajlamos a vetemedésre, repedésre is. A szárítási hibák sok esetben az évgyűrűszerkezet rendkívüli inhomogenitásával és az álgesztesedéssel is összefügghetnek.
A cser melegragasztáskor az erősen eltérő (nagyobb) pH-érték miatt a tölgyeknél alkalmazott megoldások nem mindig eredményesek. A bútoripari tapasztalatok szerint a PVAC ragasztók a csernél előnyösen felhasználhatók.
A cser felületkezelése hasonlóan oldható meg, mint a többi tölgyé. A faanyag szöveti szerkezete azonban általában durvább, így a csiszolásnál, fényezésnél fokozottabb gondosságot igényel. Az álgesztesedés a színbeli tarkaság miatt parketta-és bútorgyártásnál az alkatrészeket (frízeket) célszerű a szín és a rajzolat (sugár, húr, metszet) alapján válogatni.

Felhasználási terület

Az egészséges, hibamentes cseranyag kiválóan felhasználható a bútoriparban (pl. székgyártás). A bútorgyárak a legtöbb esetben már nem fűrészáru, hanem nyersméretre munkált bútorléc formájában vásárolják a fűrészüzemektől. A bútorléc kiegészítő terméke a parkettfríz, a rakodólap- és bányadeszka. A cserből esztétikus parketták gyárthatók. A normál csaphornyos parketta mellett készítenek belőle mozaik- és szalagparkettát is. A méretesebb rönkökből készíthető vasúti talpfa is (ez csak telítve alkalmazható).
A cser – az akáccal együtt – alkalmas bennmaradó szádfalak (mélyépítés) készítésére is.
A cser rétegelt lemezgyártásra is felhasználható, mivel jól hámozható, de a bükkhöz viszonyítva 15-20%-kal több energiát igényel, és a furnérvastagság max. 3 mm lehet.
A cser elvileg alkalmas hasított színfurnérgyártásra, de sok fahiba miatt az csak kivételes esetekben fordul elő (a kihozatal rendkívül alacsony).
A rövid rostú, rosszul filcelődő cser nem ad sem a papíriparnak, sem a farostlemezgyártásnak jó minőségű rostanyagot. Keverék fafajnak azonban feltétlenül alkalmas. Farostlemez-készítésnél általában 1:1 arányban fenyővel vagy nyárral keverik.
A csert felhasználják cca. 25%-os keverési aránnyal a forgácslemezgyártásban és az EFE vizsgálatai (dr. Winkler A.) szerint alkalmas MDF-lapok előállítására is.
Befejezésül szeretnénk hangsúlyozni, hogy a cser az egyik legfontosabb fafajunk a tűzifaellátásban (évi cca. 400 ezer m3) és az energiaárak növekedésével ezirányú jelentősége tovább fokozódik.

Megjegyzés:
A csertölgy változatai között az erdészeti és faipari gyakorlat nem tesz különbséget. A minőség javítása érdekében Babos K. kutatásai szerint előnyös lehetne a Q. cerris var. austrica változat tudatosabb elterjesztése.